Az ORBÁN-KORMÁNY CIGÁNYKODÁSA MIATT az ÁRULÓKNAK a HALÁL MEGVÁLTÁS LESZ!!!
„Legyünk őszinték: ez az USA háborúja Oroszország ellen, lényegében feláldozzák az ukrán ifjúságot a halál és a pusztítás vágóhídján a neokonok geopolitikai ambícióiért” – mondja az amerikai elnökaspiráns.
Ahelyett, hogy meghallgatta volna Vlagyimir Putyin orosz elnök figyelmeztetéseit, az Egyesült Államok többször is átlépte Oroszország „vörös vonalait” – mondta ifj. Robert F. Kennedy az UnHerd nevű portálon megjelent interjúban. Az amerikai elnökjelöltségért induló demokrata politikus hozzátette, hogy Washingtonnak vagy meg kellett volna hívnia Moszkvát a NATO-ba, vagy fel kellett volna oszlatnia katonai szövetséget a hidegháború után.
„Hallgatnunk kellett volna Putyinra. Kötelezettséget vállaltunk Oroszországnak, Gorbacsovnak, hogy a NATO-t egy centiméterrel sem mozdítjuk kelet felé. Aztán belekezdtünk, és hazudtunk”
– mondta Kennedy. Ahelyett, hogy felajánlotta volna Oroszország Nyugatba való integrálását, ahogy azt 1991-ben sok diplomata sürgette, az Egyesült Államok inkább kiterjesztette a NATO-t Oroszország határához.
„Mi más célja van a NATO-nak, minthogy szembeszálljon Oroszországgal? Ha kezdettől fogva ellenséges módon fordulunk Oroszországhoz, akkor természetesen a reakciójuk is ellenséges lesz” – fogalmazott.
A 2014-ben Kijevben történteket „lényegében államcsínynek” nevezte, amelyet Washington támogatott, és felidézte a hírhedt telefonbeszélgetést, amelyben Victoria Nuland „saját kézzel választott ki egy új ukrán kormányt”, amely ellenséges volt Moszkvával szemben. Azt is elmondta,
ha Mexikó tette volna azt, amit Ukrajna tett 2014 óta művel, akkor „az Egyesült Államok egy másodperc alatt lerohanta volna”.
Megismételte, hogy az orosz elnök többször elmondta az Egyesült Államoknak, hogy mik azok a vörös vonalak, amelyeket folyamatosan átlépnek. Kennedy azt is kifejtette, hogy szerinte az amerikai vezetőknek képesnek kell lenniük arra, hogy ”beleképzeljék magukat a másik helyébe”, ahogyan nagybátyja, John F. Kennedy tette 1962-ben, a kubai rakétaválság idején, amikor visszalépett a nukleáris háború széléről.
A politkus korábban elítélte a „barbár és illegális inváziót” Ukrajnában, Putyint pedig „gengszternek” és „zsarnoknak” nevezte, de azt mondta, hogy a konfliktust gyorsan rendezni kell, mert az Egyesült Államok már így is „300 ezer ukrán áldozatot hozott a harcokban”. Miközben a Fehér Ház humanitárius misszióként tüntette fel a Kijevnek nyújtott segítséget, „minden lépés, amit tettünk, a konfliktus kiterjesztését és a vérontás maximalizálását szolgálta” – mondta.
„Legyünk őszinték: ez az Egyesült Államok háborúja Oroszország ellen, lényegében feláldozzák az ukrán ifjúságot a halál és a pusztítás vágóhídján a neokonok geopolitikai ambícióiért,
hogy Moszkvában rezsimváltás történjen” – fogalmazott Kennedy. Hozzátette, hogy azok az emberek, akik a problémát létrehozták, nem képesek a probléma megoldására.
Végül arra a kérdésre is válaszolt, hogy szerinte milyen megodlással lehetne lezárni a konfliktust, szerinte egy olyan megállapodás működhetne, amely kint tartja Ukrajnát a NATO-ból, valamint visszavonja az orosz nukleáris fegyvereket az ország határi közeléből.
JÓ TUDNI, HOGY JOHN F. KENNEDY is CSODÁLTA HITLER ÉLETMŰVÉT, derül ki a meggyilkolt amerikai elnök naplójából!!!
John Fitzgerald Kennedy 1963-as berlini beszéde nem az első alkalom volt, amikor az amerikai politikus feltűnő empátiával viseltetett a németek sorsa iránt.
A második világháború kitörése előtti években az ifjú Kennedy többször is átutazott Németországon, és elismerését fejezte ki a németek teljesítményével kapcsolatban. Mi több, azt sem rejtette véka alá, hogy elég sok tekintetben felnéz Adolf Hitlerre is.
John F. Kennedy 1937 és 1945 között keletkezett naplóbejegyzéseit és leveleit nemrég kötetben gyűjtötték össze és publikálták Németországban (Oliver Lubrich, John F. Kennedy, Unter Deutschen - Reisetagbücher und Briefe 1937-1945, Aufbau Verlag, 2013 - AD. megj.), és ezekből egyértelműen kiderül, hogy olasz és német úti élményei korántsem távolították el a fasizmustól és a nemzetiszocializmustól a húszas éveinek elején járó fiatalembert. „Fasizmus? – tette fel a kérdést az egyik bejegyzésében. – Megfelel Németország számára.” Később még hozzátette: „Mi olyan gonosz a fasizmusban, ha a kommunizmushoz mérjük?”
Amikor húszévesen a Rajna völgyében utazgatott 1937 augusztusában, alig két évvel a második világháború kitörése előtt, útinaplójában kifejtette: „A németek tényleg túlságosan jók – ezért is van, hogy minden nép szervezkedik ellenük, hogy megvédjék magukat.” Egy későbbi megjegyzése pedig azt sejteti, hogy a leendő demokrata elnököt nem hagyta érintetlenül a fajelmélet sem, ugyanis az épített környezetet látva ámulatában amellett foglalt állást, hogy „az északi fajok egyértelműen felsőbbrendűnek tűnnek a latinoknál”.
Elismeréssel szemlélte az autóutakat is, amelyek szerinte a legjobbak az egész világon. Meglátogatta Hitler híres berchtesgadeni nyaralóját, és a Sasfészekhez vezető utak, alagutak, szerpentinek anyagi és emberi erőforrásokat nem kímélő kialakítása valóban lenyűgözhette. Ennek kapcsán szintén nem fogta vissza magát: azt jósolta, hogy Hitler a jelenleg őt körülvevő gyűlöletből a valaha élt legjelentékenyebb személyiségek közé emelkedhet mindazok számára, akik tanúi lehettek, mi mindent mozgattak meg az érdekében.
Természetesen nem tudhatjuk, hogy a húszesztendős Kennedy csodálata Hitler és művei iránt mennyire fakadt tudatos meggyőződésből, és milyen mértékben tulajdonítható a grandiózus tervek és tettek iránti csodával vegyes döbbenetnek. Mindazonáltal felismerte, hogy a nemzetiszocialista vezér a közvélemény megnyerésével érte el addigi sikereit; ezt tükrözi az a kitétel is, hogy „Hitler ugyanolyan népszerűnek tűnik Németországban, mint Mussolini, habár a legerősebb fegyvere minden bizonnyal a propaganda”.
Bár a Németországban tapasztaltak időnként óvatosságra is intik, már a második világháború tapasztalatával a háta mögött is úgy sétál végig a lerombolt Berlinen, hogy közben Hitler nagyságáról elmélkedik: „A hazájával kapcsolatban érzett határtalan ambíciója fenyegetést jelentett a világ békéjére nézve, mégis volt benne valami misztikus erő. Olyasvalaki volt, akiről legendák születnek.” (Egészen pontosan ezt írta: "A hazájával kapcsolatos határtalan ambíciója fenyegetést jelentett a világra nézve, de volt valami titokzatos az életmódjában és halálának módjában. Olyan fából faragták, mint a legendás hősöket, amely legenda túl fogja élni és újra meg fog testesülni." Micsoda különbség! - AD megj.)
A fentiek ellenére az ifjú Kennedy egy pillanatig sem habozott, amikor a tengelyhatalmak ellen kellett harcolnia a világháborúban. Frissen szerzett harvardi diplomájával a zsebében csak némi protekcióval tudta magára ölteni az egyenruhát egy régebbi hátsérülése miatt, a haditengerészeti szolgálattól elsőre eltanácsolták. 1941-ben azonban már aktív állományba vették, századosként, torpedónaszádon szolgált a Csendes-óceáni hadszíntéren. 1943. augusztus 2-án egy japán torpedórombolóval folytatott harcban súlyosan megsérült, miközben a hajó személyzetét mentette, ám túlélte a kalandot, és a Bíbor Szív mellett önfeláldozó bátorságáért is kitüntették. 1944. június 12-én a haditengerészet legmagasabb elismerését adományozták neki, ám 1945 márciusában sérülései miatt visszavonult az aktív szolgálattól, és leszerelt.
Később újságíróként, illetve kongresszusi képviselőként lett közismert, majd 1960-ban minimális különbséggel, de legyőzte Richard Nixont az elnökválasztásokon. Rövid, kevesebb mint három évig tartó hivatali idejének az azóta is összeesküvés-elméletekkel övezett dallasi merénylet vetett véget 1963. november 22-én.
A fiatal Kennedy megértő viselkedését a nemzetiszocialista Németországgal szemben sokan a családi háttérrel hozzák összefüggésbe. John apja, Joseph P. Kennedy, aki 1938 és 1940 között az Egyesült Államok Londonba akkreditált nagyköveteként tevékenykedett, még a második világháború kitörésekor is ellenezte a hadba lépést a Németország ellen (korábban Neville Chamberlain megbékélési politikájának támogatója volt), háborúellenes nézeteit hangoztatta és a Külügyminisztérium megkerülésével próbált személyes találkozót összehozni Adolf Hitlerrel.
